(Tóthárpád Ferenc honlapja).
A versek ezen a weboldalon a szerző hozzájárulásával jelentek meg. Olvashatók az Óarany ének c. kötetben (Kőszeg, 2009. Városkapu Kiadó).
És december következik
Búcsúzik a január,
bálba jár a február.
Márciusnak gondja:
április bolondja!
Május virágárus,
június meg mágus.
Július árnyékot keres,
augusztus is Naptól heves!
Szeptember a borforraló,
októberben csak az a jó:
novemberrel ölelkezik,
és december következik!
Miközben hull a hó
Kucsmát húz a tél a házra,
s pihe-puha takaró
fedi be a messzi tájat,
szendereg a rét, a tó.
Dombok között szánkó suhan,
hegyre kaptat, s égre fel.
Tömött zsákok arra várnak,
hogy az este jöjjön el.
És amikor álmot lehel
szemünkre az éjszaka,
egyre jobban érződik az
ünnep édes illata.
Felhők mögül alászállva
Mikulás szól: „Hó-hahó!”
Megtelnek a kis cipőcskék,
s közben csak hull, hull a hó.
Tájkép
Amíg a lomha est leszáll,
fehér parókát húz a hegy,
a szél felkapja illatát,
a téli táj is szendereg.
Elnyugszik már a város is
levetve dörmögő zaját,
és elpihennek álmosan
a falvak és a kis tanyák.
A krampusz
Láncot csörget, ajtón zörget,
úgy haragszom érte!
Nem hiszem, hogy akad, aki
ilyesmire kérte.
Rusnya képe feketéllik,
farka végén bojt van.
Görbe szarva legtöbbször az
ajtófélfán koppan.
Nagyon buta, sosem esik
nála le a tantusz!
Akármiről kérdezgetik,
csak dadog a krampusz.
Mégis, mikor jópofizik:
– Hogy ityeg a fityeg? –
Bizony, bizony, bizony még a
könnyem is elered.
Sebaj, mert ha utálatos,
s a helyét nem tudja,
akkor úgyis a Mikulás
rendre utasítja.
Latolgató
Ünneplőbe öltözködött
kicsinyke kis házunk,
izgalommal készülődünk,
Szent Miklósra várunk.
Nem voltam bár túl jó gyerek,
most már nagyon bánom
– a Mikulás sosem volt rossz? –
lehetne barátom.
És... akkor, ha épp erre jár,
s mondjuk: nagyon fáradt...
itt hagyhatna csomagokat,
gondolom, úgy százat.
Ne bajlódjon annyit vele,
oly nehéz a zsákja!
Még a végén megbetegszik,
gondoljon magára!
Az erejét jól ossza be!
Hosszú lesz az útja.
S hogy hol lakom? A Mikulás
ugye tuti, tudja!
Luca, Luca
Luca, Luca, Luca-szék
jó embernek menedék.
Luca-búza, Luca-rozs,
ez a kis ház takaros!
Bújjon elő a gazda,
ne várjon a tavaszra!
Fokhagymával hadd kenjük be a fejét
a tehénnek, el ne vessze a tejét;
a disznó meg vastag legyen,
a tyúkja meg sokat egyen!
Luca, Luca-népség
ne féltse a pénzét!
Mák, mák
Mák, mák, mákszemek,
boszorkányok tűnjetek!
Fussatok, mert ha meglátunk,
Luca-székről felkiáltunk:
Ott lapul egy biszi-boszi,
vigye el a boszi-kocsi!
Eldángáljuk vörösre,
lesz nemulass körötte!
Esküszöm a keresztre,
elkotródik örökre.
Égi fényfüzér
Az óra most mesét ketyeg.
Szobám csodára vár,
a csendbe ásít ablaka,
a végtelenbe tár.
A Hold az éj fenyődísze,
de nincsen egymaga,
az égen ott van Jézusunk
vezérlőcsillaga.
S amott pihen sok óarany
kicsinyke pilla még.
Sötét, de mint a fényfüzér,
kigyúl a messzeség.
Óh, Jézusom ...
Óh, Jézusom, kis Jézusom,
jászolodra nézek.
Advent fénylik, telve szívem,
hozzád száll az ének.
Gondolatom arra kószál,
hol a csillag ébred,
ilyenkor a kóbor lélek
is csak hozzád téved.
Szalma zizzen, gyanta csöppen,
ég a gyertya: három.
Negyedikkel, mint a csillag,
pislant a karácsony.
Négy kicsi gyertya
Négy kicsi gyertya,
pisla-világú.
Messzire látszik mégis a fény.
Benne van advent
várakozása,
s általa éltet Betlehem-éj!
Ott van a kisded
és anyukája.
Szalma-ölével jászol az ágy.
József, az ács is
mondja fohászát.
Megszületett, s már más a világ!
Óarany ének
Zizzen a párna:
– Nézd, telihold!
Fellege rojtján
csillag a folt.
Éj-takaróján
csillog a csipke!
Óarany éke
sok kicsi pityke.
Karácsonyra
Megírtam. És el is küldtem!
Azóta azt lesem,
megkapta-e a Jézuska
azt az SMS-em.
Apu tudta csak a számot!
Mondta, nehogy hívjam.
Ezért aztán csak röviden,
épp hogy pár szót írtam:
Kérek szépen egy gombfocit,
kisvasutat, labdát,
teleszkópos, patkófékes
ezüst színű cajgát.
Klassz volna a brékhez sapka,
pörögni ezerrel,
s kellene egy számítógép:
jó nagy vincseszterrel.
Vacakol az MP3-am,
s láttam egy új filmet.
Egyelőre ennyi lenne,
ami engem illet.
De talán még... na, jó... hagyjuk!
Mindezt odaadnám,
kistesómat karácsonyra
végre ha megkapnám.
Csendes éj
A templom ablakára
a Hold ragyog csupán,
de fénye átvilágol
a téli éjszakán.
A szívemet kitárom:
szeretve Jézusunk.
Karácsony-éji csendben
misére indulunk.
Harang dalára lebben,
kisér a lomha szél,
remeg ezernyi gyertya,
ha szól a Csendes éj.
Felhő reszket
Felhő reszket, a hó-dunyha
pelyheket hullat a városra.
Erdő mélyén, völgy alján,
könnyü patájú szarvas-szán.
Csing-ling, csendül a rézcsengő,
dalt dudorász rá mély erdő.
Esteli éneke elringat...
Megszületik, mire megvirrad.
Egy fa
Egy fa, egy ág, egy tűlevél
gyertyafénynél mit mesél?
Szívedhez szól, nem füledhez,
s nem arról, hogy ki és mit vesz.
Egy fa, egy ág, egy tűlevél,
karácsony meghitt ünnepén,
szívünknek is dísze lehet.
Köré gyűlik a szeretet.
Egy fa, egy ág, egy tűlevél
véka kinccsel is felér.
Illatával áldva áthat,
dicsőíti Jézuskánkat.
Hóra várva
Hegyen-völgyön száz határon
beköszöntött a karácsony!
A naptár is azt mutatja,
éppen mára esik napja,
de az utca csupa latyak,
eső szitál, nő a patak.
Földön csúszik a hóember,
megviccelte a december.
Nem baj, majdcsak megjön a fagy,
zúzmarát vet, havat arat,
s megpihenve havas ágon:
hófehér lesz a karácsony!
Másként nem is lehet
Kedves Jézus!
Úgy izgulok, mi lesz.
Muszáj várni karácsonyig?
Kérlek, kicsit siess!
Anyuék is örülnének,
tudom, ők is várnak.
Örvendeztesd meg mielőbb
drága nagymamámat!
És az öcsém?
Huncut kis tekergő!
Minden éjjel azt hallja, hogy
csilingel a csengő.
Kedves Jézus!
Másként nem is lehet.
Ugye, most már megesik majd
rajtam a nagy szíved?
Téli csend
Jég ül a fákon,
fagy dala cseng.
Csend van a földön,
s csend odafent.
Hó-puha réten
Roppan az ág,
büszke agancson
Fagy muzsikál.
Szökken a szarvas,
s szétveti az
ég peremén a
csillagokat.
Süpped a hó
Süpped a hó,
gyönyörű takaró.
koppan a jég,
üvege meseszép.
Csillog a Föld,
csillog az ég,
elnyeli a
Nap melegét.
Fényesség a
templom tornya,
áldását ránk
Jézus szórja,
s dér üli meg a
gyenge faágat.
Mennyei kórus
halk dala árad.
Szegénykarácsony
Jeget fakaszt az ágakon,
s habár a szél süvítve jár,
a jégvirág az ablakon
csodás világba zár.
A kis szobában gyertya ég,
köréje gyűlik pár gyerek.
Közöttük ott van Jézus is:
köszönteni az ünnepet.
Karácsony, gyantaillatú!
Cukor nem lóg a kis fenyőn,
de édesnek tűnik a szó,
mi átmelenget éltetőn.
Három király éneke
– Adjon Isten békét!
Csillag után jöttünk,
holdsugaras éjen
ezüstben fürödtünk.
– Gyalogszerrel, által
hetedhét határon
elkísért az úton:
két király barátom.
– De ugye jó helyre
vetett a sors minket?
Itt lakik-e József,
Mária s a kisded?
– Hadd köszöntsük szépen,
ahogy az illendő,
s továbbállunk úgy is,
mint az óesztendő.
– Köpönyegünk alatt
tömjén, no meg mirha,
aranyat is hoztunk,
tele a tarisznya.
Jászol mellett örvend,
hódol három király,
ezen a szent napon
megbékél a világ.
Rianás
Nád-ereszen
jégcsapok állnak tótágast.
Enged a fagy,
cseppjei százfele kószálnak.
Tél dala peng,
szél viszi, nyargal a hó,
jég-zene kél...
elpihen, alszik a tó.
Karácsony illata
Az ablakon kinézek,
pihések ott a fák.
Az ég aranyba önti
ezernyi csillagát.
A házra ráhajolva
köszönt reánk a tél,
fenyőfaillatával
elaltat, óv az éj.
Szobánkban itt a kályha, de kinn süvít a szél, s a fagy ropogtató jég- anekdotát mesél.
Reményt adó karácsony!
Öleld a gyermeket,
ha fázik, és ha éhes
s imára zár keze!
A Hold ezüst karéj
Figyeld! Az este már leszáll,
a Nap pihenni tér.
Az óra is kicsit megáll,
kacsint a kedvedér’.
A párna lágyan elpihen,
s a csend oly ringató,
amint az éjen át üzen
egy édes altató.
Melengető ölébe vár,
a Hold ezüst karéj.
Aludj, aludj kicsiny bogár!
Vigyáz terád az éj!
Angyal int
Roppan a hó,
szélfútta.
Letekint ránk
Jézuska.
Jégcsapokon
csend-cseppek
cseperészve
elvesznek.
Betlehemi
Szenteste:
betakargat
langy leple.
Két puha kar
álmot ring.
Betekint, s egy
angyal int.
Tiszta, mint a tél
Köröttem hó szitál,
a hangom megremeg,
mert látni vélem, hogy
egy kisded szendereg.
(A felhőkből kinyúl,
megáldja őt a kéz.)
Kinyitja két szemét,
s a csillagokba néz.
Tekintete nyugodt,
oly tiszta, mint a tél.
A szalmában hever,
csak épp, hogy gőgicsél.
Talán meglátta azt,
hogy fénylik csillaga.
A könnyeit nyeli,
oly boldog Mária.
Vége az évnek
Vége az évnek maholnap!
Házainkra,
kertjeinkre,
hegyeinkre,
berkeinkre
hó-puha árnyak hajolnak.
Elkel a sapka, a kesztyü, a sál,
s hótaposó kiscsizma!
Búsul az Óév, ropja az új:
nincs neki még más dolga.
S itt az utolsó perce az évnek,
trombita sípol, szól a gitár,
száz tüzijáték gyúl fel az égen,
zúzmara-flittert szór január.